Vészhelyzetben
(II. rész)
(I. rész ld: http://bastya-szemelyes.nolblog.hu/archives/2010/07/07/Vszhelyzetben_I_rsz/)
„Kapaszkodjon, ha tud!” – mondja a mentőorvos, „Az infúzió miatt csak az alsó szíjat tudtam becsatolni.” – Rendben van, kapaszkodjunk, amíg az ember magánál van, addig ez nem is olyan nagy kérés. Persze az egyik karomból csövek lógnak ki, a másikat a vérnyomásmérő mandzsettája szorítja el, plusz az ujjamon valami bigyó, abból is valami drótok vagy csövecskék vezetnek el, így már nem is olyan egyszerű a kapaszkodás művelete. Közben folyamatosan vijjog a sziréna, a hátsó ablakon kinézve megpróbálom kitalálni, merre járunk. Szabadság híd, balkéz felől ott állnak a dugóban a kocsik, mi meg a villamossíneken előzünk… De fárasztó kinézni az ablakon, és bántó a külső napsütés. A doki ott ül mellettem, kezében valami fecskendővel, folyamatosan méri a vérnyomásomat, figyeli a monitort, időnként kérdezget, hogy magamnál vagyok-e, közben vagy a rádióban, vagy a kollégájának mond mindenféle latin szavakat, remélem, hogy nem a Jóistenhez fohászkodik, arra itt vagyok én… Aztán valami számokat diktál a vonal túlsó felén lévőnek, amiket talán a monitorról olvasott le, kicsit olyan ez az egész, mint egy Keno sorsolás vagy valami képernyős vetélkedő. A telefonos segítség megvolt, folyamatosan beszél a rádión valakikkel, közönség nincs, a felezést elhagynám, és ráadásul jó volna nem kiesni…
Elolvasom »
